Webinárium vagy barcamp?

Webinárium vagy barcamp?

Szakmai vagy személyes fejlődésünk érdekében gyakran veszünk részt továbbképzéseken: előadásokon, szemináriumokon, tanfolyamokon, konferenciákon, workshopokon, webináriumokon vagy barcamp-eken okosodhatunk. Ha a felsorolás végén elbizonytalanodtál egy kicsit, semmi vész, elmagyarázzuk, melyik micsoda!

Előadás

Az előadás középpontjában a referens áll. Ahogyan ez a kifejezésben is benne rejlik, a tudás átadása a referens előadása réven történik. Az előadó meghatározott ideig beszél egy bizonyos témáról. Az előadáson általában egy előadó referál, az előadás résztvevői, azaz a hallgatóság pedig figyeli őt.

Szeminárium

Míg az előadás inkább információk átadására szolgál, a szemináriumon a tudás és a különböző készségek közvetítésén van a hangsúly. Míg az előadáson az előadó előad, a publikum pedig hallgat, addig egy szemináriumon a szemináriumvezető egy kisebb létszámú csoportot vezet, amelyben az anyag elsajátítása a résztvevők aktív közreműködésével történik. Sor kerülhet arra is, hogy a résztvevők kijelölt, vagy maguk által választott témáról vagy témákról előadást tartanak.

Tanfolyam / Kurzus

A kurzus szó a latin currere szóból ered, amelynek eredeti jelentése: futás. A tanfolyam első sorban időtartam tekintetében különbözik a szemináriumtól, és általában hosszabb ideig tart. Vannak olyan oktatási struktúrák, ahol a kurzus alatt több hónapon át tartó tanfolyamot értenek (pl. idegennyelvi kurzus), de például a felsőoktatásban a képzés meghatározott képzési időszakokra, jellemzően félévekre tagolódik.

Workshop

A workshop eltér attól a klasszikus koncepciótól, melyben a referens kiáll a hallgatóság elé, az pedig hallgatja őt. A tudás átadása elsősorban csoportos munkában “work”-ben történik. Az új ismereteket a csoport közös munkában “fedezi fel”. Míg a szeminárium esetében az elmélet nagyobb részt tesz ki, mint a gyakorlat, addig a workshop esetében ez épp fordítva van. Egy workshop éppen ezért általában kisebb résztvevői létszámmal fut. A résztvevők egyfajta munkaközösséget alkotnak, amelyben a tudást és a készségeket megszerzik.

Webinárum

A webinárium egy műszó mely a web és szeminárium szavakból áll össze. Ezzel világossá is válik, mi a lényege: A webinárium egy olyan szeminárium, mely az interneten, a virtuális térben „élőben“ zajlik. A résztvevők saját eszközzel (pl. laptop, táblagép) helytől függetlenül bárhonnan bekapcsolódhatnak az eseménybe, melyen interaktív közreműködésre is lehetőség van. A résztvevők “le vannak némítva”, a szót a szervező által kijelölt referens viszi, ő dönti el, hogy mikor és kinek ad hozzászólási jogot. A meghívottak mikrofon és webkamera vagy chat segítségével bármikor kommunikálhatnak a referenssel vagy a többi résztvevővel. A webinárium legnagyobb előnye, hogy utazgatás nélkül is részt lehet venni rajta és nagy létszámú hallgatói részvételre is lehetőséget nyújt. A regisztráltak automatikusan megkapják e-mailben a belépési linket és az előre megadott időpontban online bekapcsolódnak az előadásba. Ilyen webináriumokat a DeutschTutor is szervez.

Konferencia

Egy konferencián, közös érdeklődési körű résztvevők vannak jelen, hogy egy meghatározott témában bővítsék szakmai tudásukat és kicseréljék tapasztalataikat. Egy ilyen rendezvény egy vagy akár több napig is tarthat.

Barcamp

Ha valakinek a barcampről a kempingezés jut eszébe, nem is jár olyan messze az igazságtól. Ez a továbbképzés egy izgalmas formája, ami eredetileg azzal a céllal jött létre, hogy a meghívottak több napig tartó információcserére találkozzanak. Egy barcamp programját az összejövetel kezdetekor a résztvevők maguk állítják össze. Ez egy olyan fajta “konferencia”, ahol a résztvevők a tudásukat és tapasztalataikat workshopokon, előadásokon és vitákon cserélik ki és elsősorban arról szól, hogy minél többet tanuljanak egymástól.